Mi a pszichoterápia?

A pszichoterápia olyan kommunikációs kapcsolat pszichoterapeuta és kliens között, amelyben a kommunikáció arra irányul, hogy kliens képessé váljon addig megoldhatatlannak tűnő, környezetéből, viselkedéséből vagy személyiségéből fakadó problémákat megoldani. A pszichoterápiák fejlődése során az emberi viselkedés és gondolkodás törvényszerűségeire épülő számos technikát dolgoztak a kívánt viselkedésváltozás és gondolkodás módosulás elérésére. A pszichoterápiában minden a kliens beleegyezésével történik, beleértve a célok kitűzésétől a célok eléréséhez vezető módszerekig. A pszichoterápia lényege, hogy a kliens erői, rejtett képességei és lehetőségei kibontakozhassanak.
Mi történik a pszichoterápiában?

A modern pszichoterápiák alapfeltevése, hogy a tüneteket rossz beidegzések, hibás viselkedések, téves következtetések és nem megfelelő érzelmi reakciók okozzák. A pszichoterápiában a pszichoterapeuta segítségével ezeket a tünetek hátterében álló problémákat feltárják, és közös megegyezéssel módosítják. A pszichoterápia ilyen értelemben egy tanulási folyamat, egy tréning, amelyben a korábbi rossz helyzetmegoldásokat és helyzetértelmezéseket felváltják olyanokkal, melyek jobban segítik a hatékony alkalmazkodást. Vannak "múltra" és "jelenre" irányuló terápiák. az előbbiek a múlt és az emlékek feltárásával igyekeznek hatni a jelenbeli problémákra, míg a "jelenre" irányuló terápiák szerint itt és most vannak problémák és azokat itt és most kell kezelni, nem pedig a múltban. A jelenre irányuló un. kognitív viselkedésterápiák a leghatékonyabb pszichoterápiás módszerek a pánik és az agorafóbia gyógyításában. E terápiás módszernek van "kognitív" (ez a gondolkodással, az érzelmi reakciókkal kapcsolatos) és "viselkedéses" része. A kognitív módszerek esetén a páciens a pszichoterapeuta segítségével felismeri viselkedésében, gondolkodásában azokat az elemeket, melyek a tünetekhez vezetnek. A pánik esetében pl. rendkívül fontos feltárni azt, hogyan és mi módon értelmezi félre a páciens ártalmatlan testi tüneteit, hiszen ez vezet aztán el a pánikrohamhoz. Pl. ha valaki egy szívszúrásra, vagy hirtelen nagy szívdobbanásra (extraszisztolé) arra gondol, hogy "baj van a szívemmel", ebből pedig arra gondol, hogy "lehet, hogy infarktusom van", akkor ez intenzív szorongást okoz, és kialakulhat a pánik. A pszichoterápia "viselkedéses" részében a terapeuta a pácienssel megbeszélve különböző feladatokat ad, melyeket általában otthon, illetve korábban veszélyesnek ítélt helyzetekben kell gyakorolni. Pl. gyakori, hogy a páciens azért nem mer buszra szállni, mert egyszer ott rosszul lett. Ez a félelme csak azáltal fog megszűnni, ha újra és újra megtapasztalja, hogy nem lesz rosszul a járművön, ill. ha ki is alakulnak tünetei, azokat "kézben" tudja tartani pl. relaxációval, figyelem eltereléssel. Természetesen egy ilyen gyakorlás sosem a páciens "mélyvízbe" lökésével kezdődik, hanem a feladatokat a fokozatosság elve jellemzi. Pl. először csak kísérővel kell egy megállót utazni, stb. A pszichoterápiák egyik fontos "segédeszköze" a relaxáció megtanítása a páciensnek. A relaxáció egy olyan ellazulási technika, amelynek segítségével a szorongás megszüntethető. Pánikbetegeknél igen hasznosnak bizonyul az un. légzéskontrol kezelés, amelynek lényege, hogy a páciens megtanulja lecsökkenteni kb. percenkénti nyolcra a légzésszámát elnyújtott kilégzéssel. Ez önmagában is nyugtató hatású, továbbá a hiperventilláció hatását képes semlegesíteni.
http://www.behsci.sote.hu/nok/w_ppszch.htm